3. fejezet - Eldöntött harc

- Nem félek tőled!
- Ez normális? Kihúzta a gyufát az első Espada-nál, megfogja ölni.- a kardomon volt egy köralaku kiállás abba beletettem az egyik ujjam és kihúztam a kardom a helyéről. Mire az a nagysága (kb. 50 centi) megduplázódott.
- Akkor kezdhetjük!- és rámutattam a karddal.
                                                                                            
- Én benne vagyok. -húzta elő a kardját. És nekem rohant. Én a kardomat csak simán függőlegesbe raktam és egy kézzel tartottam. Amikor neki ütközött a tenyeremben Cerot csináltam és mikor a mellhasába vágtam volna hátraugrott.
- Beszartál, Nick? -mondtam pimaszul.
- Fogd be, rib*nc!!! -mondta és újból nekem rontott de most már Ceroval. Én az egyik kezemet kitartottam és mikor hozzámért legyintettem és ezzel úgy oszlattam el mint a füstöt.
 - Ne becsülj alá, én az első espada vagyok, te pedig csak egy arrancar. Te is tudod, hogy semmi esélyed, ellenem!
- Nem érdekel! Nem leszek a fraccionod! - mondta és megint nekem rontott.
- Fogd fel, hogy nincs esélyed ellenem!
- Dögölj meg!- Mostmár támadni fogok, helyre rakom ezt a barmot. Mikor odaért hozzám a sonidoval a háta mögé mentem és még alig közelítettem meg a karddal a testét már is védekezett. Gyorsan reagál... De, ez ellenem nem elég. Hason rúgtam, elég erősen ahhoz, hogy vagy 4-5 falon átrepítsem.
- Nem érdekel, hányszor ütsz meg akkor sem adom fel.
- Akkor legközelebb eléggé megsebezlek ahhoz, hogy még állni se tudj.
- Eddig alig sebeztél meg! És még te vagy az első Espada... szánalmas!
- Azt hiszed eddig komolyan vettem a harcot?-mondtam és a következő pillanatban már a háta mögött voltam. És eléggé mélyen bele hasítottam a hátába. Mire vért köpött.
- Francba... -mondta és a földre esett.
- És most még nem vettem teljesen komolyan.-mondtam és elindultam.
- Várj... még tudok harcolni.
- Majdnem ketté vágtalak és te még mindig harcolni akarsz? 
- Nem adom fel ennyire könnyen.-mondta és kicsit dülöngélve felállt. Lihegett párat majd a kardját a kezébe vette.-Gyere!-én pedig megindultam. Láttam, ahogy még időben észreveszi a támadásom de kivédeni már nem tudta és, most a hasát sebeztem meg. És megint a földön volt vért hányva.- Tessék, te kérted. De ha akarod vehetem ennél is komolyabban de te utána garantáltan halott leszel.
- Nem adom fel...
- Még van benned erő?
- Igen, és nem adom fel! -mondta felállt és megpróbálta megvágni a hasam de a kard megállt a hasamon. Amin ő eléggé meglepődött.
- Az én Hyorim a legerősebb, az egész Espadaban. Egy hozzád hasonló hangya megkarcolni sem tud.-mondtam és leszúrtam a mellhasát. Amire megint csak egy adag vért hányt.
- Dögölj...... meg... szaj...-és akkor összeesett.
- Én mondtam, hogy esélye sincs.
- Láttátok? Nicknek esélye sem volt! Még megkarcolni sem tudta, és így akart volna nyerni? És az Espada még mindig nem vette teljesen komolyan.
- Nevem is van, Usagi Yumiko.-mondtam a beszélgető arrancarok-nak.
- Usagi-sama! -szólított meg egy hang és megfordultam.
- Igen?
- Hadd legyek én az ön fraccionja! Kérem, engedje meg!- mondta a fiú és lehajolt előttem.
- Hogy hívnak?
- Aizawa Takashi.
- Rendben van Aizawa-san, gyere velem.
- Kérem ne szólítson ennyire tiszteletre méltóan.
- Oké, Aizawa, menjünk.-mondtam és elindultam.
- Értettem és köszönöm!-mondta és utánam indult.
- Neliel-san, mehetünk.
- Eléggé nagy rendetlenséget csináltál most. Miért jó ennyire harcolni? Mit szeretsz a harcban?
- Nem szeretek semmit a harcban, egyszerűen megmutattam neki azt amit látnia kellet.